Felfordulás a kuplerájban, mire a kis izéke csak úgy beoson, beszökik a nagybetűs életbe és pikk-pakk, higany-felfogású mikroblogerré avatja magát. Most aztán már cseszhetik, és rajta is vannak mellékesen, de hiába minden, valóban. Nem ignorálják elegen és átlagon felüli nyüzsgést élvez az immel-ámmal bojkott tócsájában. Na essünk túl rajta. Nézzünk félre egy pillanatra a trükkösen fasisztázó világfasizmus egzisztenciális és generációs kibontakozásáról és halkítsuk le egy kissé a keményen dolgozó kisprovokátorok Heti Hírmondóját és Kvíztanácsadását. Hol az a torta? Fújjuk el a lángját ennek a gallyacskának. Méghogy 1 éves...
Félszeletes, hiúsággal bevont, aszaltgúnyos epetorta kifőzött szarkazmussal
Kevés volt ez a hosszú év, hogy felfogjam végre mit művelek. Pótcselekvés? Kavarás? Kártékonyság? Leginkább egy nagy semmi. Nem szükséges bemutatkoznom. Mindent elmond rólam, hogy egy mikroblogban játszom az eszemet, a hozzám hasonlóan kuszaeszű, bicsaklásmentesen önismétlő, visszafogottan művelt, harcias kripli és gyorspislogású erzsók társaságában, a magunk kicsiny, de izzó nyilvánossága előtt.
Ez vagyok én, maga a két lábon a mennybe csámpázott wikipédia, a geostratéga, a konyhatündér, a humortalan zabhegyező, a bolhapumpáló, a műkritikus és a kiskertek álszerénytelen polihisztora. Ez kérem az én harcom. Ez az én válaszom a globális felmelegedésre, a nyolcas facsavar és a két decis kiszerelésű acetonos lemosó hiányára, az atomerőművek trafikosítására, a hajhullásra és a NATO bekapcsolódására az orosz-ukrán maffiaháborúba. Ja és a földönkívüliekre, de az egy szalonképtelen hülyeség, amivel a jó ízlésű "népszabis" még olvasóként sem gusztustalankodik és nem bulvárkodik, csakúgy mint a szexualitással...
A családom, a munkám, a szex és a barátság mind elkopott. Sikerrel lógok helyettük a kifizethetően lassú neten. Már-már rutinosan, legalább egy éve nem látom be, hogy egy blog talán lehet szórakoztató, de értelmes az tuti nem. Műfajilag alkalmatlan másra mint őrjöngésre, szipogásra vagy vihorászásra. A blog egyáltalán nem kommunikáció, nem is együttgondolkodás és nem is szempontmegosztás, hanem egy napköziotthonos foglalkoztatás, egy szolgáltatás, amit a presztízs-igényes kommentelőinknek biztosítunk. Főleg az élemedettebbeknek. Csakhogy. Annyira nehezen fér ez abba a beszűkült agyamba, hogy fájdalom. (Szívem az nincs.) Otrombán kilógok a sorból. Na ja. Még be se tudtam lógni igazán. Egyelőre.
Kevés volt ez a hosszú év, hogy felfogjam végre mit művelek. Pótcselekvés? Kavarás? Kártékonyság? Leginkább egy nagy semmi. Nem szükséges bemutatkoznom. Mindent elmond rólam, hogy egy mikroblogban játszom az eszemet, a hozzám hasonlóan kuszaeszű, bicsaklásmentesen önismétlő, visszafogottan művelt, harcias kripli és gyorspislogású erzsók társaságában, a magunk kicsiny, de izzó nyilvánossága előtt.
Ez vagyok én, maga a két lábon a mennybe csámpázott wikipédia, a geostratéga, a konyhatündér, a humortalan zabhegyező, a bolhapumpáló, a műkritikus és a kiskertek álszerénytelen polihisztora. Ez kérem az én harcom. Ez az én válaszom a globális felmelegedésre, a nyolcas facsavar és a két decis kiszerelésű acetonos lemosó hiányára, az atomerőművek trafikosítására, a hajhullásra és a NATO bekapcsolódására az orosz-ukrán maffiaháborúba. Ja és a földönkívüliekre, de az egy szalonképtelen hülyeség, amivel a jó ízlésű "népszabis" még olvasóként sem gusztustalankodik és nem bulvárkodik, csakúgy mint a szexualitással...
A családom, a munkám, a szex és a barátság mind elkopott. Sikerrel lógok helyettük a kifizethetően lassú neten. Már-már rutinosan, legalább egy éve nem látom be, hogy egy blog talán lehet szórakoztató, de értelmes az tuti nem. Műfajilag alkalmatlan másra mint őrjöngésre, szipogásra vagy vihorászásra. A blog egyáltalán nem kommunikáció, nem is együttgondolkodás és nem is szempontmegosztás, hanem egy napköziotthonos foglalkoztatás, egy szolgáltatás, amit a presztízs-igényes kommentelőinknek biztosítunk. Főleg az élemedettebbeknek. Csakhogy. Annyira nehezen fér ez abba a beszűkült agyamba, hogy fájdalom. (Szívem az nincs.) Otrombán kilógok a sorból. Na ja. Még be se tudtam lógni igazán. Egyelőre.
Kényszeresen médiumnak hiszem magamat, a kiválasztottak egyikének, akin keresztül a múzsák (nem, még véletlenül sem a földönkívüliek) magasabb rezgésbe állítják az emberiséget, mert még nem vagyunk eléggé bezsongva. Azt képzelem magamról, hogy Shakespeare vagyok és József Attila, Marx-Engels-Lenin-Hayek-Rawls és Zoja vagy Oleg Kosevoj, de minimum Tímur és a komplett csapata, Ééén, aki tanulás és gondolkodás nélkül is messzebbre látok, mint az a nagyképű tudomány, amiről annyit locsognak az agymosottak, és most oldottam meg a szebb, magyar jövő és az emberiség erkölcsi-politikai dilemmáit egyszer és mindenkorra, új ötlet nélkül, kreatívan. Nem, nem akarom, hogy szenté avassanak, szerényen beértem azzal is, hogy elneveztetek magamról egy izmust. (Magamról, mert eszmém az nincs.)
Három blogot már itt is színig írtam grafomániával és ezeken túl még van egy tucat. A lényeg úgysem a bejegyzés szövege, hanem a bejegyzés cselekménye. Nem számít, hogy szerepzavaros vagyok, lassú felfogású, unalmasan undok és egyetlen eredeti szempontom sincs, csak rólam szóljon minden és ne másról. Ez nemcsak nekem jó, de komoly kereslet is van a blogterek fertőtlenítésére, a spontán "think tank veszély" beépüléses, szétordítozós-szétüldözéses megelőzésére vagy legalább a meghekkelésére. Hamar ráéreztem a professzionális blogolásra. Annyit gorombáskodok, hogy mindenki elkotródik és kizárólag a jól használható, stockholm-szindrómás udvartartásom és kórusom marad, mintha valóban lennék valaki vagy valami. Egyáltalán nem unom. Kifejezetten vicces, amikor egy hozzám hasonló partizán-ügynökkel együtt aprítjuk a bambákat és a nyámnyilákat, és próbálunk egymás bizalmába férkőzni.
Hogy nem segítettem elő semmi hasznosat? Na és? Az én erőm és hatalmam olyan mint a vitriol, vagy a képregény-hősöké, akik rombolni születtek és nem tanulni és nem melózni. Szerény felkészültséggel, ennyire olcsón és ilyen sokat ártani (pl. a társadalmi igazságosság mozgalmainak, közbeszédnek, közgondolkodásnak vagy bárminek) nem lehetséges hatékonyabban, mint az úton-útfélen, félálomban és az álmából felriasztva is "jobboldalizó"-"baloldalizó" blogerré emelkedett szájharcos. A bunkóság kifizetődő, mert univerzálisan működik. Megértésre talál a nem bunkók között és nyerő a bunkók között is. Nem vagyok mulatságos, de megbízhatóan hozom a mindenkori ketrec-balhét. Hatékony vagyok és szórakoztató.
Az alábbi és legutóbbi (dőlt betűvel tolt) spirituális felismerésem és mélybölcsességem ma reggel taszított be extrém sportolás közben a konyhaasztal alá, amikor veszélyesen előregörnyedve, egy lélegzettel próbáltam egy egész vizespalackot kipiszkálni az ellenséges zsugorfóliából. A hatos szintű, sufnituningolt, telepatikus sámán-transzfer a szokás szerint, néhány másodperc alatt nyilallt át az idegrendszeremen és alig csúsztam le a konyhakőre, már véget is ért, már tápászkodhattam is a klaviatúra felé. És hoppá! Már itt is vagyok. Coelho tata az én termékenységemhez képest sehol sincs.
A blogolás minősége egyenlő a társadalmilag szükéges idő mennyiségével és ha képviselni akar bárkit, akkor meg sem próbálhat egyetemes értékeket képviselni, csak különérdeket. A nőket lekurvázom, a kórusomért nem rajongó bloggert lebetegezem, a maradékot lefasisztázom, elsősorban az antifasisztákat. Felháborít a rasszizmus, de simán "obamakizok" vagy azzal próbálom sértegetni a politikust, hogy "cigány". A FIDESZT vagy a JOBBIKOT támogatom, attól függően, hogy melyik látszik erősebbnek. Nem a hatalmat támadom, hanem a kritikusait. A lusta, az önző, a részvétlen, a gyanakvó és a könyörtelen a menő.
A blogolás minősége egyenlő a társadalmilag szükéges idő mennyiségével és ha képviselni akar bárkit, akkor meg sem próbálhat egyetemes értékeket képviselni, csak különérdeket. A nőket lekurvázom, a kórusomért nem rajongó bloggert lebetegezem, a maradékot lefasisztázom, elsősorban az antifasisztákat. Felháborít a rasszizmus, de simán "obamakizok" vagy azzal próbálom sértegetni a politikust, hogy "cigány". A FIDESZT vagy a JOBBIKOT támogatom, attól függően, hogy melyik látszik erősebbnek. Nem a hatalmat támadom, hanem a kritikusait. A lusta, az önző, a részvétlen, a gyanakvó és a könyörtelen a menő.
Ugye, hogy ugye. Azért ragadt rám a jeles társaságban egy-két szájharcos technika és megabölcsesség az elmúlt egy évben. Vétek lenne parlagon hagyni. Úgyhogy folytatom (de már egy új blogban, mert ez is torkig telt velem, hiszen képtelen vagyok másról szólni, mint kizárólag önmagamról.)
blogika